Morrissey eladja minden üzleti érdekeltségét a The Smithsben

Morrissey bejelentette, hogy teljes egészében, és egy csomagban eladásra kínálja a The Smiths-ben meglévő üzleti érdekeltségeit. A zenész azt állítja, hogy "kiégett", vagyis belefáradt a volt zenésztársakkal való kapcsolatokba.
A 66 éves, ellentmondásos megítélésű zenész „A Soul for Sale” (Egy lélek eladó) címmel tett közzé üzenetet saját weboldalán, a Morrissey Solo-n, amelyben megerősítette: az üzlet magában foglalja a zenekar nevét és általa tervezett arculatát is.
A The Independent cikke szerint az eladó "Smiths-csomag" része:
- az ő részesedése a merchandisingból
- a dalszövegi és zenei szerzői jogok
- minden szinkronizációs jog
- a teljes Smiths-diszkográfia
- a kiadói szerződésekből származó jogok
A The Smiths egykori frontembere azt írta, hogy belefáradt a kapcsolatokba Johnny Marr-ral, Mike Joyce-zal és a 2023-ban elhunyt Andy Rourke-kal.
"Elegem van a rosszindulatú kapcsolódásokból. Egész életemmel megfizettem a dalokért és a képekért járó részemet. Most szeretnék elszakadni azoktól, akik nem akarnak mást, csak rosszat és pusztítást. Ez az egyetlen megoldás" – fogalmazott Morrissey.
Az énekes hozzátette: "A dalok én vagyok – senki más –, de olyan üzleti levelezések tapadnak hozzájuk, amelyek évről évre túlzottan sok félelmet és rosszindulatot keltenek. Most már meg kell védenem magam, különösen az egészségemet."
Morrissey arra kérte a komoly befektetőket, hogy egy megadott e-mail-címre (eaves7760@gmail.com) írjanak.
Megromlott és feszültté vált a viszony Morrissey és Marr között
Nem világos, pontosan milyen kommunikációra utalt Morrissey, de köztudott, hogy kapcsolata Johnny Marr-ral feszült a The Smiths 1987-es feloszlása óta.
Tavaly szeptemberben Marr visszautasította Morrissey vádját, miszerint ignorálta volna egy új turnéra vonatkozó, jövedelmező ajánlatot.
"Nem hagytam figyelmen kívül az ajánlatot, csak nemet mondtam" – reagált Marr.
Korábban Morrissey azzal is megvádolta volt társát, hogy egyeztetés nélkül próbálta bejegyezni a The Smiths nevet, sőt azt is állította, Marr Smiths-turnét tervez más énekessel.
Marr ezt tagadta, és azt állította, hogy a védjegybejegyzésre azért volt szükség, mert egy harmadik fél próbálta levédeni a nevet. Miután ez kiderült, ő maga regisztrálta a védjegyet – Morrissey ügyvédeivel egyeztetve, közös tulajdonban.
Marr hozzátette: 2024 januárjában gesztusból aláírt egy dokumentumot, amely a védjegy közös tulajdonjogát Morrisseyre is kiterjeszti, ám ehhez még Morrissey aláírása is szükséges.
Marr azt is tagadta, hogy a Warner Music ajánlatára új Smiths-válogatáslemezt adott volna ki, mivel szerinte így is túl sok ilyen jelent már meg.
Morrisseyt 2020-ban dobta ki a korábbi kiadója, a BMG, amit a zenész a cég "új diverzitási terveivel" indokolt. A kiadó akkor nem kommentálta a hírt.
Az énekes azóta is küzd 14. szólóalbumának (Bonfire of Teenagers) megjelenéséért. Morrissey szerint "elhallgattatták", vagyis leállították a lemezmegjelenést, mivel a címadó szám Ariana Grande 2017-es manchesteri koncertjén történt terrortámadásról szól.
(Kép: FB/Morrissey Official)