Negyven éve jelent meg a legendás Rain Dogs
Tom Waits kilencedik stúdióalbuma 1985. szeptember 30-án jelent meg az Island Recordsnál. A Rain Dogsot egy trilógia középső darabjaként tartják számon (előzménye a Swordfishtrombones, a záródarab pedig a Franks Wild Years).
A Rain Dogs Tom Waits egy új korszakának kilométerköve - már ami a hangzást, a dalszerkezeteket, a megközelítést és a zenei kísérleteket illeti.
Waits korábbi lemezei viszonylag könnyen, nagyobb hézagok nélkül illettek a "pianínós szoba- vagy bárzene, a noir balladák" dobozába. A Swordfishtrombones (1983) előtt már érezhető volt, hogy Waitsen egyre "szorosabb a kabát", nem akar, de nem is tud egy stílusnál lehorgonyozni. Mégis, a Rain Dogs volt az az album, amelyik igazán beteljesítette ezt a metamorfózist: markánsabb, merészebb, hangzásában és színpadias formájában sokszor groteszk mű.
Waits feleségének, Kathleen Brennannek fontos szerepe volt abban, hogy a dalszövegek is radikálisan átalakultak. Immár nem hétköznapi történetek állnak a dalok középpontjában, hanem peremre szorult figurák, utcalakók, kitaszítottak. A városi kutyák az eső után...
Nem is Waits van a lemezborítón
Waits a Rain Dogs legtöbb dalát 1984 őszén komponálta egy manhattani pincében, a Washington és a Horatio sarkán. A város zajai, csövek hangjai, a csönd és a városi rezgések mind beépültek az inspirációba. Mielőtt stúdióba vonult volna, Waits utcai hangokat, zajokat is rögzített, hogy "a város szelleme" is ott legyen az album lelkében.
A hangszerelés változatos és kvázi csapongó: marimba, harmonika, trombita, bendzsó, harmónium. Waits maga producerként dolgozott, és ragaszkodott ahhoz, hogy a hangzás organikus maradjon. Nem akart "gombbal megoldott" hangzást: ha nem találták meg a dobhangot a normál dobszerkóval, sokszor furcsa alternatív módszerekhez nyúlt. "Ha nem jön ki a dobhang, akkor bemegyünk a fürdőszobába, és papírdeszkával verjük a falat" – mondta egyszer.
Az albumon olyan zenészek bukkannak fel, mint Marc Ribot (gitár), Michael Blair (percussion / dob), Stephen Hodges (dob), Larry Taylor (nagybőgő), valamint Keith Richards is gitározik három számban (Big Black Mariah, Union Square, Blind Love). Marc Ribot emlékei szerint Waits nem sokat próbált előre, általában akusztikus gitárral "elmutogatta" a számokat a stúdióban, majd a zenészek improvizálták bele a saját részeiket.
Egy másik izgalmas momentum: a lemez borítóján nem Waits szerepel. A fotó, amelyet sokan Waitsként azonosítanak, valójában Anders Petersen svéd fotográfus 1978-as sorozatából származik, a „Café Lehmitz” felvételei közül. A képen a két alak – Rose és Lilly –, akik a ma már nem létező kávézó melankolikus világnak törzsvendégei voltak. Waits állítólag látott egy Petersen-kiállítást, és azután használta borítóként a felvételt.
A Café Lehmitz Hamburg vöröslámpás negyedében található, ennélfogva állandó rezidenciája lett a striciknek, kurváknak, dílereknek és valamennyi félvilági alaknak a környékről. Miután Petersen rátalált a Lehmitzre, éveken át szinte minden este ellátogatott oda, és fotózta a vendégeket, törzsközönséget.
Szagot vesztett kutyák
A Rain Dogs tematikusan az “utcai kitaszítottak”, a városi nomádok, az identitásukat elvesztett figurák felé fordul. Waits a "rain dogs" metaforáját használja: olyan lények, akik az "illatukat" elvesztik az eső után, és nem találják az utat hazafelé. Így az album figurái is elveszettek emberek, vesztesek, akik próbálnak megkapaszkodni.
Egyes kritikák szerint a Rain Dogs az egyik legjobb dalszövegekkel dolgozó album Waits pályáján. A zene pedig jóval több puszta díszletnél: "Waits képi költészettel ír, olyan hangszerekkel, amelyek már-már maguk is narratívák".
A Singapore nyüzsgő, kaotikus keleties motívumokat idéz. A Cemetery Polka és Tango Till They’re Sore olyan táncos mozgássá válnak, mint groteszk halál-táncok. A Time lírája, melankóliája kiemelkedik a lemez közepén, és Downtown Trainaz egy vonós popdallam, amely később Rod Stewart feldolgozásában is megjelent nagy slágerré vált.
Az album hangzása is rendkívüli: a Weill-féle kabarészerű elemek, a bluesból és jazzből merített hangzások, a ritmusépítés és a jócskán improvizatív hozzáállás mind azt mutatja, hogy Waits nem volt hajlandó kompromisszumot kötni.
Az évforduló nem csupán nosztalgia: a Rain Dogs ma is élő mérce. A lemez egy híd Waits korai és későbbi munkái között, és sok zenészre hatott – például Marc Ribot későbbi karrierjére, vagy a kísérletező rock-avantgarde szcénára.
(Kép: "Lily och Rosenkavaljeren" by Anders Petersen :: The Tom Waits Library/Anders Petersen - Cafe Lehmitz sorozat)
